Készítette és fenntartja:

Ikerhold Kiadó Kft

Ön a
261244. látogatónk

Rendhagyó óra
Csütörtökön Gáspár Ferenc és Cselenyák Imre személyében a Magyar Írószövetség két tagja vendégeskedett a Szacsvay Imre Általános Iskolában. Visszatérő látogatók, irodalomról s történelemről tartottak interaktív előadásokat VII. osztályosoknak szemléltető eszközök segítségével.

Negyedik alkalommal vendégeskedett a váradi Szacsvay Imre Általános Iskolában Gáspár Ferenc és Cselenyák Imre, a Magyar Írószövetség két tagja- korábban Szélesi Sándor kollegájukat is magukat hozták-, ahol Pásztor Gabriella igazgatónő és Kecse Gabriella aligazgatónő fogadták őket nagy szeretettel. Vraukó Ilona nyíregyházi könyvtáros lelkes szervezésének betudhatóan a Kárpát-medence számos településének (Nagykároly, Kálmánd, Szék, Várpalota stb.) iskoláiban megfordultak már az elmúlt években azzal a céllal, hogy felkeltsék a gyermekek érdeklődését az irodalom és történelem iránt, illetve kedvet kapjanak az olvasáshoz. Nagyváradra Tavaszi Hajnalnak, a Bihar Megyei Könyvtár aligazgatójának köszönhetően jutottak el. Gáspár Ferenc kalandregényei az Anjou-, illetve a középkorban játszódnak, míg Cselenyák Imre az ókorból és 18-19. századból merít ihletet.

Szemléltető eszközök

Cselenyák Imre gitárt és szájharmonikát hozott magával, melyek segítségével nem csupán saját verseit szólaltatta meg, hanem Ady Endre Héja-nász az avaron című, általa megzenésített költeményét is elénekelte. Beszélt a diákoknak többek közt arról, hogy tizenhárom éves korában hogyan esett „végzetes szerelembe” egy hozzá hasonló korú lányba, akin „gyönyörűen állt a hófehér harisnyanadrág”. Egy évvel később viszont a végtelenség érintette meg… Nem azért létezünk, hogy megfejtsük a nagy titkokat, hanem hogy megválaszolatlan kérdések tetején éljünk- vélekedett, és azt tanácsolta hallgatóságának, hogy tehetségüket ne pazarolják el, váltsák át aprópénzre, inkább ha elindulnak egy úton, megszállottan csinálják végig, amibe belefogtak. Ő egyébként 14 évesen abbahagyta a versírást, és prózával kezdett el foglalkozni, de azért dalszövegírónak megmaradt, és napjainkban amellett hogy regényeket és novellákat ír, meseopera librettójának szerzőjét is tisztelhetjük benne.

Gáspár Ferenc szemléltető eszközként kellék fegyvereket és játékokat használt, elmagyarázta és megmutatta a gyermekeknek többek közt, hogy milyen a lovassági szabja, az egykezes lovagi kard, a magyar honfoglalás kori szablya, a buzogány, a gyilok és a szamurájkard. A történelmi időutazás során szó esett még Károly Róbertről, Nagy Lajosról és a Hunyadiakról, a nápolyi hadjáratról, a pestisről, zsoldoskatonákról, a nehézlovasság anyagi helyzetéről. Azok a diákok pedig, akik ügyesek voltak, könyveket és noteszeket kaptak ajándékba.

Helyszín: Nagyvárad 2013-10-17
Szerző: Ciucur Losonczi Antonius
Forrás: erdon - Erdély Online
VISSZA